Azért csak nem tudott hagyni a fotós múltam, így a közelmúltban kimentem egy helyi lovas rajtengedély vizsgára, amit végig is lőttem. Mivel előtte nekem is vizsga volt (számítógéppel vezérelt gyártórendszerek, CAD/CAM), és erre készültem is valamelyest általános szokásomtól eltérően az éjjel így nem mondhatom hogy kiemelkedően teljesítettem a fotózást illetően, de azért egy kellemesnek mondható legelős csendélet felment a flickr-emre.

20D, EF 70-200 2.8L USM

Itt kezdett el mozgatni, hogy a korábban félretett lóvéból még is csak kellene vásárolni valami 300-as telét, mert a lovakhoz, lovas versenyekhez (és egy füst alatt mindenféle sporthoz) egy nagyon jól használható és kellemesen szűk éles tartományt alkotni tudó  szerszámok ezek, illetve használatukkal elkerülhető a 70-200-as rövidsége miatti erős vágás kényszer a fotóstól távolabb eső képeken.

Mivel alapvetően elégedett voltam a tokinával, de ugyanakkor a 400 5.6L birtoklása is maradandó nyomot hagyott a Canon palettára vetvén egy gyors pillantást az USM motort és stabilizátort jó közelponttal kombináló, kompakt és még éppen megfizethető 300 F4L IS beszerzése mellett döntöttem. (Nem mellesleg az asszonyka két meglehetősen nyomós utalást tett bizonyos kanapé és egyéb bútordarabok beszerzésére így a megtakarított pár forintot az elkobzás előtt ildomos volt biztos helyre tenni).

Nézzük kicsit közelebbről ezt a 300 F4L IS-t. Aki használt már ultrasonic af-es, stabis canon telét, annak nem kell magyaráznom mennyire kézbe simuló, ember keze alá dolgozó szerszámok ezek. A képek magától értetődő természetességgel hozzák a nagy százalékban pontos fókuszt, szélsőséges(es xar) fényviszonyok között is elfogadható, jó képeket kevés bemozdulással, a masszív építést, amivel akár falat is lehetne bontani ha nem volna rá jobb szerszám, és a hosszú távú strapabíróságot.

Az F4-es fényerő egy kompromisszum, de ha a fentieket szeretnénk ebben a képminőségben, akkor ennek az optikának nincs alternatívája canon bajonettre. Vannak a nagyobb 2.8-as telék köztük a remek 120-300 2.8-as sigma, a korábbi 300 2.8 AT-X pro tokinám, a Sigma féle fix 300 2.8 EX, vagy a ritkább és meglehetősen drágán gazdát cserélő Tamron 300 2.8 SP AF. Ezekkel a fényerővel természetesen jár az al- és felkar izomzatot duzzasztó és végső esetben repesztő tömeg és méret, amely hasonlatosan egy kellemesen telt fiatal hölgyhöz kíváló szórakozást ígér, ugyanakkor másnap minden porcikánkon érezni fogjuk a kellemes emlék izomlázas utóhatásait. Édes teher, de. Jahm, és ezek meg drágák is. :] Bár a tokina megéri az árát, ha sikerül egyet a magyar ebay nepperek (pl a Mumus, és a  a másik kettő) orra előtt lecsapnunk.

A fényerővel remek szűk tartomány is együtt jár: Megunhatatlan szórakozás a használatának gyakorlása, majd később tudatos használata. Gyahm, igen. Sokan a végtelen kiterjedésű éles tartományt szeretik, nekik nem való tele, éljenek a halszemek és az ultranagylátók. Ők ugorjanak a google.com-ra és írják be, Tokina 11-16 2.8.

Létezik még a használtpiacon a 300 F4-es kategóriában a Sigma és tokina hasonló terméke, sigma sajnos bizonyos inkompatibilitási problémákkal küzd, míg a tokina sima micro motoros, így a meztelen csiga futását megszégyenítő sebességgel ugyanakkor fordítottan arányos hangeffektekkel autófókuszál. Brr. Volt szerencsém még a sigma féle 100-300 F4 EX-hez, ez aztán excellente olyan fókusszal volt megáldva, hogy nagyon nem mertem benne megbízni, lásd lentebb.

Másrészről: Ha mindezt szeretnénk stabbal, USM fókusszal (sajna Sigma HSM bár azt mondják olyan mint az USM, hosszasabb használat után az derül ki, hogy tényleg OLYAN. OLYASMI. Hasonló. Néha olyan gyors, néha olyan pontos, de az esetek döntő többségében egy USM motoros canon és a sigma megfelelője között van egy kis különbség: A canont a teljes, magától értetődő nyugalommal használjuk, belefeledkezve a munkavégzés, a fotózás örömébe, a témára, kompozícióra koncentrálva, míg szigmásnál bíz becsúszik itt-ott egy kicsit tétovázó, lassúcska kókusz, néhány mellément élességállítás, stb. Maradjunk annyiban, hogy OLYAN, de ha AZT akarod vegyél Canont, ez itt a reklám helye, a díjazást a folyószámlámra várom, köszönöm, köszönöm.) akkor az eléggé zsebbenyúlós mánőver, köszönhetően egyrészt az eleve magasra árazott 2.8 IS USM 300mm árának, no meg a recessziónak köszönhető szolíd valuta-deviza áremelkedésnek is.

Nem fotózásból élő műkedvelő amatőr számára marad a kistesó, a kompakt kellemesen letisztult, egyszerű építésű, ugyanakkor egyszerűségében funkcionális 300 4L is. Egy fényerővel kisebb max rekesz, egy klasszissal könnyebb súly és kezelhetőség, de ugyanaz a remek stab és AF. A napellenző a 400 5.6L-ével megegyező elvű, előretolva és megcsavarva rögzíthető, hátrahúzva eltűnik, csökken a méret. Fémből van, feladatát csodálatosan ellátja, nem kényes, és NEM LEHET ELHAGYNI. Remek. Nem is beszélve arról, hogy egy füst alatt a gumírozásnak köszönhetően a vaskos fókuszgyűrű mellett ebbe kapaszkodva is fókuszálhatunk, nem kell szemünket levennünk a keresőről, egy tétova mozdulattal is igen hamar tudunk manuálfókuszálni.

A másfél méteres közelpont kvázi makró képességekkel ruházzal fel (meg) a kisebbik fehér 300-as csövet. Kellemes, ugyanakkor egy pár gyors tesztkép ellövése után ezen a tárgytávon sem látható látványos képminőség csökkenés ami sajna anno a 100-400L-emre jellemző volt. Pff. Visszagondolva szegény 100-400L-t csak erős kompromisszumokkal és tudatosan, folyamatos odafigyeléssel használva lehetett igazán szép képek alkotásával élményekkel telve használni, míg a 300-as tokina vagy 300 f4l IS a maga egyszerűségében egy könnyeden, önfeledten használható élménygyár.

A továbbiakról majd később, ha lesz alkalmam pár képet elnyomni vele a publikálható minőségűekből. :]

Stay tuned…

Az utóbbi két hónapban szinte elő sem vettem a cuccom, mikor a szinte jött, akkor is csak családi-emlékkép kategória jött elő. December környékén az önvédelmi eszközök felé fordult az érdeklődésem és pár dolgot pénzzé téve (300 2.8, 400 5.6, konverterek) ezekből szereztem be párat és ezekkel foglalkozom szabadidőmben.  Valahogy nem tud magával ragadni a fotózás lehetősége, ígérete úgy mint azelőtt félgőzzel meg nem csinálom, mert minek. No, erről ennyit.

Az elmúlt napokban előszeretettel tettem a 2x kenkómat a tokina mögé és bíz arra a megállapításra jutottam hogy telekonvertert három alapvető alapszabály mellett érdemes használni és feltenni: (pöppet ismételni fogom önmagam, akikben megmaradtak a korábbi konverteres postok azok kérem ugorjanak a következő bejegyzésre).

Mikor használjunk konvertert vagy mikor agyaljunk egy egy következő konverter beszerzésén. Akkor, ha:

- A meglevő objektívünk önmagában nem elegendő arra, hogy a téma és közvetlen környezete kitöltse a kereső és ezzel a képmező jelentős részét. (Egyébként, ha ez konverterrel sem megy bizony jönnek a tapasztalatlan manusoktól a végnélküli fikázások miszerint a telekonverter így szar meg úgy szar meg amúgy szar, felesleges pézkidobás, és a többi. Nem, kérem. Ez egy ragyogó eszköz, ami olcsón és kis méretben ad hatékony fókusznyújtást, nyilvánvalóan az ugyanilyen hosszú szimpla objektív rajzának tört részével, de akkor is. Van akinek erre telik és slussz, aki meg agyatlanul használja a drága és hosszú fényerős obit ugyanezt az eredményt sem éri el amit mi a konverterrel)

- Lényeges, hogy olyan üvegre tegyük, amelynek a rajza bíz legalább rekeszelve elbírja a konverterezést. Ennek egyszerű kiderítési módja, hogy a megfelelő előkészületek mellett, vagy akár meglevő képeinket is elnézegetve a PS-ben ugyanakkorára felméretezett képhez képest jelentősen szebb képet kapunk. Tehát, 2x konverter képét vessük össze egy 200%-ra felnagyított konverter nélküli képpel: Ha az előbbi több részletet tartalmaz, megéri a konvit használnunk. De a használat és tesztelés közben is tartsuk be a következő szabályokat:

- És ezek pediglen a hosszú lencse technikák. Egy effektív 3-4-5-600 mm-es üveget főleg digitális vázon használva keményen kockáztatunk több-kevesebb bemozdulást, életlenedést, ha kézből próbáljuk használni. Én erről konkrétan azt mondom hogy 500 mm-en kézből éles képet készíteni stabilizátor nélkül lehetetlen, a ami modernebb kiadású vázstabis vázak meg igazából főleg ennél rövidebb fókusztáv mellett nyújtanak igazán használható stabit. Erről majd kicsit később egy következő, egy jó száraz postban. Tehát, állvány.

Ha az én esetemet vesszük, akkor 600 5.6 környéki objektívvel kell számolnunk, ami a digitális szorzó (crop factor) miatt 960mm lesz effektíve. Azonban ezt az objektívet, a 2x konverterrel a háta mögött már erősen ajánlott legalább F4-re (konverter miatt effektív F8) de inkább F5.6-ra (F11) lerekeszelni, hogy éles képet kapjunk – ez viszont gyakran azt jelenti, hogy jóval a reciprokszabály alatt fogunk dolgozni vele állványról. Ilyenkor már a képeken is látható részletveszteség lép fel, ha mellőzzük a tükörfelcsapást (MLU), amely végülis nem csinál mást, mint a tükör és a zár működését külön expógomb nyomáshoz rendeli. Az első kattintásra csak a tükör csap fel, másodikra fut le a zár és készül el a kép. Ennek azért van jelentősége, mert a felcsapódó tükör a vázon levő szerelvényt enyhén beremegteti, és normál esetben ezen finom remegések csökkentik, elmossák, a végén meg jön a fikaszirupos anyázás, hogy ezmegaz a szar képtelen éles képet csinálni. Természetesen mindezt érdemes távkioldóval megcsinálni, hogy elkerüljük a nyomkodás, taszítgatás során önkézzel elkövetett bemozdítást.

A fotótipp.hu-s alapvetően a Canon 500-asról szóló cikk is érdekes, mert szó van benne róla ezekről az elvekről. Én a archoz szorítás, obi leszorítás helyett inkább az állványos MLU-t preferálom.

Az egész írás egyébként annak köszönheti megszületését, hogy ebayen megnyertem egy 1.7x konvertert, ami canonra ritka mint a fehér zorró, és bár edigitalban kapható 28k-ért valahogy sokallok ekkora összeget kiadni egy még nem sok helyen kipróbált kérdéses teljesítményű eszközért, ehhez képest ezt töredék áron sikerült einstandolni. Részletesebben erről később.

A postot, és annak könnyed hangnemét édes öcsém szponzorálta, egy díszdobozos red label Johnny Walker segítségével, amelyet karácsonyra kaptam tőle. Amennyiben szórakoztatónak találtad, és te is hasonlóképpen cselekednél, kérlek kattints valamely alant elhelyezkedő google hirdetésre, amellyel pár centet juttatsz nekem és ezzel segíted a blog folyamatos frissülését, ketyerék beszerzését, és a többit. Előre is köszönöm és ígérem igyekszem minél többet inni és minél lazábban postolni !

Az elmúlt pár napban az épített leshelyemen és a győri fotóbarát fotókörrel egy győri helyszínen fotózgattunk pár madárkát. Pár kép ezekből:

No egyelőre ennyi.

Ja igen, és reménykedem hogy holnap megérkezik a második ernyőtartó is, a fehér ernyővel.

A Japán piaci részesedés modellekre bontva (pöttyet japánul, de azért remélhetőleg érthető):

Az alábbi táblázat egy hosszabb, modellekre bontott táblázatból gyártókra egyszerűsített változat, és főleg a darabszámban jelentős eladásokat produkáló modelleket vonultatja fel, így főleg aps-c cropos eladott gépek számán alapszik, az egyetlen fullframe modell amit bele számoltak a Nikon D700.

A levont következtetések tehát:

A két nagy, legalábbis japánban tényleg nagy. Számomra őszinte meglepetés, hogy a Sony harmadik helyen végzett, bár annyi bizonyos hogy az utóbbi időben nagyon sok új, és jól használható modellt dobott a piacra, nagyon sok használható szolgáltatással, és elérhető áron kínálja az A900-as Fullframe masináját is.

Másrészről, úgy gondoltam hogy a Nikon a D3 és D700 népszerűségével ennél jelentősebb előnyre tett szert, de őszintén szólva tényleg úgy néz ki hogy D40, D40x és D60 eladások húzták fel ilyen szépre a mérlegét. Azért kíváncsi lettem volna hogy ha időben megjelenik az 5D mkII, és a D700-hoz hasonlóan bekerül a táblázatba, az miképp befolyásolta a végeredményt. Valószínűleg kijött volna az azonos százalék.

A Pentax részesedése, különösen a japán piacon elég szomorú. A fejlesztések sem azok amik kifejezetten derűlátásra adnak okot, még az Olympus is megelőzte.

Mindenesetre kíváncsi lennék az európai eladásokra is…

Korábban volt szó róla, hogy berendeltem pár világítástechnikával kapcsolatos olcsóbb cuccot a korábban anyagi okokból eladott szettem helyébe, immáron mélyebben átgondolva a dolgot.

A képeken a kupleráj látványán túllépve ezek a cuccosok láthatóak.

Balról: Az állványon van egy öreg középérintkezős vaku, amit a korábban ismertetett SB-XX valamelyikére szeretném lecserélni, elsősorban a jó nagy fényerejük, másodsorban a jól beállítható teljesítmény miatt. A mostani apró középérintkezős is egészen jól használható, ám teljesítménye tulajdonképpen csak teljes villanásra, vagy valamely ehhez képest töredék értékre lőhető be amelyet ő automatán határoz meg. (Ez nem feltétlen hátráltató tényező, de úgyis kell még egy vaku)

Az állványon a talptól felfele van egy ernyő és vaku tartó fej, amely feltehető világítás állványra, és szabvány állványmenettel megáldott fotós állványra is, abból is mindkét féle menetre. Forgatható, dönthető, vakutalp megszorítható, ernyő megszorítható, stb.

A következő az ernyő. Ez egy szettben érkezett a tartó fejjel: mérete elsőre meglepett, nagyobbra számítottam, de a kezdeti próbálkozások alapján ezzel is szép eredményt lehet elérni, ugyanakkor a később részletezendő hordozhatóság miatt jól jön apró mérete. Bár alapvetően diffúzor, azaz lágyító ernyőnek reklámozták tehát a vaku fénye átvillan rajta, reflektor ernyőként is használható, megfordításával is variálható a fényerősség.

Kicsit feljebb az olcsó ebayes rádiós kioldó sokadik verziója – a vevő elveszítette a szinkroncsatlakozó kimenetét, így kizárólag papucsos vakut tud magában indítani – cserében magabiztosab, stabilabb működésű lett, nem villan el magától, valamint ez a modell már 2db AAA elemmel működik, így beszerzése kevésbé macerás mint a cr123-asoké.

Az vakupapucsba csúsztatható adó rész kicsit új formatervet kapott, szögletesebb lett, kialakítása elsőre nem túl meggyőző, nem tűnik masszívabbnak az elődjénél mint azt a vevő esetén érezhettük. Mindenesetre a szettben egyértelmű javulást vélek felfedezni az ősökhöz képest mind a működést mind a kivitelezést tekintve.

A jobb oldalon egy pár apró slave vaku villan. Ezek másik vaku villanását észlelve azonnal elvillantják magukat teljes erővel. Nincsenek ilyen úri huncutságok mint fényerőszabályozás, zoom, vagy akármi, van rajta egy ki-be kapcsoló gomb, meg egy elvillantó nyomógomb és kész. A neve Starblitz wide mini slave flash – magyar fordításban tehát nagy szögben villanó kis másod vaku. A működésére jellemző, hogy TTL vakurendszerek fénymérő elővillanására elvillannak, így ilyen vakurendszerekkel csak bizonyos beállítások megtételen után használhatóak, hasonlóan a mikrosat villanj körtéhez.

A hengeres forma az alján kapott egy leélezést, így fekvő vagy 45 fokban állított állapotban is lerakhatjuk a cumót, de van rajta egy szabvány állványmenet is, így filléres miniállványokkal, vagy olcsó satukkal mindenfelé elhelyezhetjük őket.

Különösen jól használhatóak beltéri családi események egyenletes megvilágítására, pl letéve szekrény tetejére őket: a gépen levő rendszervakut egy lágyító kupakkal manuális módba állítjuk (ezzel megszüntetve az ttl-elővillanást) – ez lesz a főfény – a mini slave-ek pedig a plafonról bounce-olva egyenletes lágy fénnyel világítanak be mindent. Egyszerűek, kicsik, hordozhatóak, két mozdulattal üzembe helyezhetőek és remekül elkerülhetőek velük a kiégett arc- vaksötét hátteres amatőrisztikus borzadályok.

De mire is képes ez a rendszer ?

Az ernyő szép, lágy fényű, ugyanakkor határozott és erős világítást ad, remek főfényként lehet hasznosítani. A mini slave-ek gondoskodnak arról, hogy a háttér hasonlóan meg legyen világítva, ne legyen durva különbség a téma és a háttér között. Ez, mondjuk kisebb tárgyak fotózására, vagy eseti egy-egy portré elkészítésére tökéletes.  (A minta kép nem akar művészkép lenni. Hö.)

Az ernyős vakut kiválthatjuk a nagyon jó áron kínált villanj-körte szettel, amiben van ernyő, állvány, stb tehát egy jól használható készletet kapunk a pénzünkért – azonban ott is számolnunk kell a másodvakuk ttl elővillanás-érzékenységével, a körtének érzékelnie kell a villanást (rádiós kioldó ilyen szempontból ügyesebb), 230V-os hálózati feszültségre van szüksége szemben az én rendszeremmel, ami AA elemekről üzemel.

Mit is jelent ez a sok katyvasz ? Mindösszesen annyit, hogy az én cuccomat állványostól, ernyőstől kiviheted a szabadba és használhatod derítésre, nem kell konnektort keresgélni és a többi.

Na szóval,

Közismert ketyere imádatom vonzata a különféle apróhirdetési portálok, fórumok, vatera, ebay, stb, egyszóval hirdetési médiák rendszeres olvasgatása. A pick of the day postokban az ilyen ajánlatok vannak, lesznek, voltak (mivel ez itt az első, kéremszépen ezt nem szóvá tenni, hehe) kiemelve.

Mai ajánlatunk csülkös tarka bab leves.

Na jó nem.

A hirdetés ide kattintva tekinthető meg eredeti környezetében. Index fórumok rulzanak.

Mit kell tudni eme két gyöngyszemről ?

Az alsó igazi klasszikus, a ma már nem gyártott mk1-es, fém bajonettes, rendes mf gyűrűs, távolságskálával is ellátott masszív építésű normál objektív, még a filmes korszakból. Ezt az üveget, az utódjával a kissé eldobhatóra épült, fémet nélkülöző 50 1.8 II-essel  ellentétben még tartósra, masszívra, építették. Sajnos a távoli múltamban a sajátomat sikerült leejtenem, nagyon ocsmány hanggal pattant vissza a parkettről, szerencsére ez működését abszolút nem befojásolta. Optikai felépítése állítólag a két szériának azonos, azonban személyes véleményem szerint az mk1-es teljesen tág rekesz környékén picivel jobban részletez mint az utódja, bár ez talán egy egyes darabok közötti eltérésnek is betudható. Az mk1-esen az AF működés közben a fókuszgyűrű a 35 f2-höz hasonlóan és az utódtól eltérően nem forog.

A felső építésében ehhez hasonló, és mindmáig gyártott, makró képességgel is megáldott normál fókusztávolságú üveg. Az 1:1 leképzést sajnálatos módon nem tudja pl a sigma 50 2.8 makróhoz képest, viszont annál tartósabbnak ígérkezik, és bizonyos esetekben a fényerőnél nagyobb a jelentősége a sokkalta rövidebb közelpontnak.

Az árképzés baráti, szóval csak vegyétek, vigyétek !

A netes csomagkövetés szolgáltatás egy áldás. Kiderült belőle, hogy a posta december 24.-én megpróbálta kézbesíteni a csomagot.

Hatáspauza.

El tudjátok képzelni, hogy 24.-én a posta kivisz egy csomagot ?? Decemberben ??

Azannya.

Mivel gyakorlatilag ebédre mentem csak el otthonról végül is elképzelhető, hogy kedvelt postásunk kihozta, de miért nem hagyott értesítőt ? No, mindezt szombati napon megtudva kicsit zizisen készültem a barátokkal és barátnékkel közösen már régebb óta tervezett deres-fagyos lovas fotózásra Ölbőn, a shagyák bölcsőjénél, ami remekre is sikeredett:

BTW a fotózás során sikeresen kipróbáltam a makró obimat a kenko pro 300 2x konverterrel és arra a következtetésre jutottam, hogy – megfelelő fényben és kontraszt határoknál – amellett, hogy a 100-as makró részletezését a duplázás sem tudja tönkretenni, a leképzésre remek hatással van és az AF is tud működni. Lószemet fotózni ideális, nem futunk bele a normál teléknél gyakorta előjövő problémákba, pl túl közel jön az állat és közelponton belül keveredik a téma. Utolsó kép ezzel a kombinációval készült, teljes képkocka.

Vissza a 35-öshöz: Miután a fotózgatás, vidámkodás közben elrepült laza 3 óra hazafele vettem az irányt és a netről kapkodva összeszedett tracking number birtokában elindultam a postára ám az első kereszteződésnél a postásember villant el zöld harci drótszamarán előttem. Gyorsban utána is tekertem és rekviráltam a régóta várt csomagot.

A 35 F2 küllemében a beszélő múlt. Az előző postban azt kitárgyaltam miért is olyan érdekes ez az objektív ma: Tömören, egy mondatba sürítve a múlt 50 mm-es fényerős normálobjektívjeinek perspektíváját, látószögét, használhatóságát adja a mai modern, nagy számban eladott, kis, APS-C szenzoros digitális vázakon (300d, 350d, 400d, 450d, 1000d, d30, d60, 20d, 30d, 10d, 40d, 50d).

Maga az objektív a küllemében is a múltat idézi. A mai objektív tervezés ebben az árkategóriában pl előszeretettel mellőzi a fém bajonettet, jóval szélesebbre veszi, és gumírozza a fókuszgyűrűt, mikro USM AF-et épít be, elhagyja a távolságskálát. Kézbe fogva azonban érződik, hogy ez az objektív jelenleg is gyártásban van és nem 10-15 évvel ezelőtt készült megkímélt darab: Bár külleme, szolgáltatásai, bajonettjének anyaga akárcsak a filmes testvéréé, súlya az előző 50 F1.8 Mk1-eshez képest már kézben fogva is jelentősen kisebb – ebből arra következtetek, hogy a belvilág nagy valószínűséggel műanyagokból épül, hiszen az optikai felépítés nemigen lehet egyszerűbb a mint az 50-eseké.

A manuálfókusz gyűrű keskenysége nem kifejezetten zavaró, teljesen jól használható. Ha arra gondolok, hogy a második kiadású 50-es fixeken hogy oldották ezt meg, akkor ez itt egyenesen egy über pro megvalósítás. AF módban az MF gyűrű szabadon forog, le van választva a mechanikáról, így a II-es 50-essel ellentétben nem tudjuk lefogni az AF motort, túlerőltetni és potenciálisan kinyírni a mechanikát. Megint egy jó pont.

Eleinte, mikor gondolkoztam ilyen optika beszerzésén, agyalgattam azon, hogy mennyire lesz elviselhető az AF motor hangja, hogy mennyire zavarja a gyerekeket játszadozás közben, mennyire lehet vele természetes pillanatokat elkapni. Nos, bár az AF hangja valahol félúton van a gyufásdobozban rázogatott dühös darázs és a fogászati fúró effektje között, meglepően rövid ideig tanakodik mielőtt beállna élesre – így ez a probléma nem probléma többé, szempillantásnyi vinnyogások hallhatóak csak, gyerekek szinte észre sem veszik pláne a rájuk jellemző zsivajban.

Gyakran felmerül a fix-vs-zoom vitakörben a kényelem-képminőség-fényerő hármas: Akármelyiket is vesszük kezünkbe, mindegyikkel élvezet a munka. Zoomoknál önkéntelenül tekergetjük a zoomgyűrűt, fixeknél leköt minket a fényerő, az ennek köszönhető világos kereső, a szűk éles tartomány tudatos és látványos használata valamint az ezzel járó szűk rekeszeknél szépre mosott háttér, a beltéri vakumentes használat élménye, a képminőség, részletezés, rajzolat, és még sorolhatnám.

Nem hittem volna hogy ekkora hatással lesz rám a normál objektív perspektíva, de folyamatosan azon kapom magam, hogy élvezettel próbálok vele pillanatokat megfogni, újra és újra és újra és észre sem veszem ahogy repül az idő – abszolút nem hiányzik az amúgy remek 17-55 2,8 IS USM objektívem által kínált zoom képesség, a helyváltoztatás nélküli kivágások korrekciója. Szórakoztató a kis méret és a fényerőkülönbség.

A rajz remek, már egészen nyitott rekesztől is: ezen a modellen az AF mellett a szélek életlenedését, vignettálást, enyhe szaturáció és kontraszt hiányt, valamint a bokeh-re jellemző szűkített rekeszen látható ötszög alakú fényeket szokták felhozni. A szélek életlenedése számomra vagy nem zavaró, vagy ritkán komponálok a szélekre, de nem tűnt fel az életlenség, tegyük hozzá eleve cropos vázaim vannak és lesznek még sokáig. A vignettálás többé-kevésbé a fotográfia egyik kreatív és szép eszköztára és majdnem minden üvegre jellemző többé-kevésbé, majdnemhogy inkább hozzáad a képhez minthogy elvegyen a látványélményből – de ha zavarna is, a mostani szoftverek tele vannak zsúfolva mindenféle eszközökkel amikkel ez korrigálható. A szaturáció és kontraszt szóra sem érdemes, oly könnyedséggel manipulálhatóak.

Összességében, csak ajánlani tudom ezt a kis aprójószágot mindenkinek, nem fog benne csalódni. Szórakoztató, könnyű és olcsó, megéri az árát.

Juzát komázzuk, már csak azért is mert remek, igazán példamutató természetfotókat láthatunk az oldalán, de e mellett még remek írásokkal is megörvendeztet bennünket időről időre (no meg talán télen kevésbé vonzó a természetfotózás -20 fokban a lesben). A különféle fotózási technikák, utómunkák, PS manőverek mellett időről időre olyan érdekes felszereléseket is tesztel mint az előző postok egyikében leshető sigma 200-500 2.8 teszt.

A mostani írása is érdekesnek ígérkezik, amelyben a piacon kapható kedvező árazású hosszabb zoom obikat veti össze.

50-500, 150-500, 100-400, 120-400…

Jó szórakozást !

Megjött a karácsony, ennek örömére (igen, megint) berendeltem magamnak pár apróságot, köztük egy EF 35 F2 fixet. Miért is ?

A filmes világban megszokott “alap objektív” gyújtótávolsága 50 mm körül van, ami az emberi látáshoz hasonlatos látószöget, perspektívát ad. A ma elfogadható áron kínált digitális tükörreflexes masinák viszont általában kisebb szenzorral rendelkeznek, mint a filmes vagy fullframe megfelelőik, ezért azeken az alap objektív bár élvezettel használható, egy elég érdekes perspektívát adó enyhe teleobjektívnek megfelelő képi világot ad.

Volt ilyen objektívem és bár szerettem a kitobi után a részletezését, szűk éles tartományát, a látószöggel valahogy sosem voltam kibékülve. Portrézni rövidke volt, általános célokra viszont hosszú. Jó képeket készítettem vele, de őszintén szólva egy idő után a fókusztávból adódó korlátok miatt eladtam.

A crop szenzorokon az 1.6x szorzó miatt a 35mm-es fix viszont kb ugyanazt a képkivágást adja mint filmesen az 50-esek, így a korábbi túl szűk probléma valószínűleg ennél a cuccnál nem fog jelentkezni.

Térjünk vissza a címre. Alapvetően nem szeretem ha séta közben nem hallom a táskámban összekoccanó optikák hangját, valamint a gyűjtőszenvedélyem miatt is hiányérzet markolászná a lelkem ha 6-8 optikánál kevesebbel rendelkeznék, és az 55-250-es eladása után egyrészt maradt lóvém, másrészt a készlet 6 obira apadt. Ez tűrhetetlen volt.

Másrészt, mióta a megvan a 300 2.8-as tokina at-x pro azóta egész sor olyan kompozíciót sikerült alkotnom, amit zoom objektívvel nem követnék el – az adott szituációban pörgő események határoztak meg bizonyos vágásokat, nem pediglen a tudatalattim tekergette a zoomgyűrűt, a korábbiakban beégett szabályok alapján – ennek folyományaként a képek visszanézésekor érdeklődéssel szembesültem olyan vágásokkal, kompozíciókkal, amit másképp nem készítettem volna el, és nem néztem volna elkészült képként akár nyomtatásban akár monitoron. Kicsit máshogy fogalmazva, a kényszer segít formálni, fejlődni a kreatív fantáziát, gondolatvilágot, tágabbra nyitja a világot (vagy szűkebbre, jelen esetben).

Nos, legalább megmagyaráztam magamnak, hogy a gyűjtőszenvedélyen túl a kreatív énem is fejlődhet egy újabb kupac lóvé kidobásával…